Camino blognak indult, de énblog lett belőle

Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, a legutóbbi, északi utam során már elhatároztam, ha egyszer újraindulok, akkor a délről jövő ezüst úton fogok jönni Santiago de Compostellába. Akkor, 2012-ben, örömmel jöttem el Spanyolországból, tudtam, hogy egy darabig nem lesz "szükségem", késztetésem egy új camino megtételének. Azóta eltelt másfél év, maradhatnék a pozitivista oldalon, de hosszú távon egyik tervem sem sikerült, és a kezdeti örömök is később csalódássá változtak (ezt megdöbbentő így látnom). Pedig 13-ra milyen nagy terveim voltak. Végül október tájékán már kezdett körvonalazódni, hogy valamikor indulni kéne újra, valamerre. Nem biztos, hogy camino, lehet, hogy egy másik kontinensen munkát vállalni stb, lényeg, hogy kaland legyen és új embereket ismerjek meg. Aztán egy szép vasárnapi napon, azaz ma eldöntöttem, hogy a következő nagy vállalkozás az ezüst út megtétele lesz Sevillából Santiagóig és onnan tovább Finisterréig. Az ideális utazás tavasszal, vagy adott esetben ősszel lehetne, jelenlegi helyzetemben leghamarabb idén ősszel tudnék menni, vagy, 2015 tavaszán, amikor kevesebb esőre lehet számítani. A La Plata a leghosszabb spanyol zarándokútvonal, több, mint 1000km, és hát nem a legváltozatosabb, viszont a dél-spanyol kultúrától egészen az északi misztikus Galíciáig átszeli ezt a nagy országot. Előnyei, hogy kevesen vannak. Eddigi tapasztalataimból kiindulva, minél kevesebb ember zarándokol, annál kevesebb a hülye, annál közelebb kerülnek egymáshoz az útitársak és nyugisabb, elhagyatottabb helyeket lehet felfedezni. Ideális időpont lehetne a nyár, de már szinte itthon sem lehet még simán a napon sem állni július augusztusban nemhogy gyalogolni. Ezért inkább kevésbé meleg periódus lenne a jó. De, a nyár előnye a kevés meleg ruházat igénye, tehát olyan nagy hidegben sem kívánok botorkálni. Valahol egy jó középutat találni. A beszerzendő könyv a klasszikus Die Roten Wanderfuhrer, Cordula Rabe által írt piros camino könyv lesz, 2012-es kiadás, a santiagoi könyvesboltban pont megvehettem volna akkor, de nem akartam már olyan korán arra az útra készülni. Eddigi földrajzi ismereteim alapján a francia úthoz hasonló domborzati tulajdonságokkal rendelkezik, ha jól tudom csak egy sierrát kell megmászni, illetve a mesetára kell felkapaszkodni, én úgy számolom, hogy az út legalább 2/3-a sík. Ez lehet monoton, de akár elmélyülésre ideális lehet. Egy lényegi hátránya lehet, hogy tényleg kihalt lesz az egész és alig találkozok majd valakivel. Ez utóbbi motivált az északi úthoz, de tudtam, hogy egyre népszerűbb, és valóban elég sokan, de még nem tömegesen indultak el rajta. Nem volt az, hogy a látótávolságban mindig volt valaki előttem utánam. Itt viszont még olyanokkal is riogatnak, hogy akár 30-40km-en belül nincs albergue, de van! Ez az út is fejlődik, az északi út 2009-re és azóta rengeteget fejlődött, és biztos vagyok benne, hogy ezek a részek is már jól jelzettek és vannak kiépített menedékházak (interneten legalábbis ezt írják). Több gyönyörű várost érint az út, mint Salamancát, Zamorát, be lehet csatlakozni Astorgánál, vagy van egy külön út Ourensén át közvetlenül Santiagóba. Astorga azért lehet érdekes, mert egy gyönyörű város és csak átmentem rajta anno a camino egyik legmelegebb napján, illetve utána jön Foncebadon a vaskereszttel, ahol hátrahagyhatjuk magunkkal cipelt lelki terhünket. Aztán O Cebreiro, ahol szintén érdemes lenne megszállni, a maga misztikumával. Egyik fontos szabály camino indulása előtt. Tervezni nem szabad! Pláne nem szállást így hetekre, hónapokra előre. Mert nem tudod kivel mész az úton, előtte hol szállsz meg és milyen állapotban leszel éppen aznap. Az északi úton egy albergue-t néztem ki konkrétan ahol az útközben megszállnék, na azt kb reggel 10 körül hagytam el :) ennyit erről. 
Amint mondtam már ez a leghosszabb út, a piros könyv 36nappal számol benne, az északi 33 volt, azt ha jól emlékszem még sérüléssel is 31nap alatt nyomtam le. Bár, utána kéne nézzek :) A 23. etap után a 24. napon válik el az út Astorga felé. Ekkor már jó 3 hét eltelik az indulás óta, ekkorra már az ember megszokja a zarándoklétet, minden rutinszerűen megy az életében. Az nálam nagy talány egyelőre, hogy itt jobbra vagy balra menjek. Eddig ismeretlen szép tájakat nem szívesen hagynék ki, de a már ismerős Astorga, Foncebadon, Cruz de Ferro és Ponferrada korábban kihagyott lovagi vára is megér még egy misét. Ebben Cordula-ra fogok hagyatkozni, ha meggyőz a La Plata érdekességével akkor maradok rajta. A másik pedig, hogy ez délről jön, az északi és a frances legkésőbb Pedrouzo-nál, 20km-re Santiagotól összekapcsolódik és a tradicionális úton halad. Itt pedig egy új kalandos beérkezés álma kecsegtet. Ezt elképzelve nagyon jó lenne újra azokat az ismert spanyol járóköveket koptatni ismét. Az egész túra Finisterre Muxia-val 40-41 nap, a térkép nem egyértelmű. Erre ráraknék pár nap Santiago-i fiesztát, illetve Finisterre-i elmélkedést. Muxia engem annyira nem fogott meg, nekem valahogy hiányzik a hangulat onnan. Tehát egy jó 45nap dukálna! Az első caminón 48napot voltam, csodálatos volt, aztán 2012-ben ha jól emlékszem 38 vagy 39 nap volt. Legutóbb a végén már jöttem volna haza és vágytam az újra, a kecsegtető új életemre, szemben az egy évvel korábbi utazással, amikor nem akartam hazamenni, mert ilyen jó dolog még az életben nem történt velem. E sorok végére érve újra kételkedek. Többen mondták már, hogy ha az ember sokat megy camino-ra az előbb utóbb lerombolja az út nimbuszát a maga értelmezésében, kevésbé marad meg speciális emlékként, elkomercializálódnak az emlékek, és függővé válik. Olyan is volt aki egy év alatt 3 utat tett meg és elege lett belőle a végére. Ha kimész ott minden olyan egyszerűnek tűnik idővel, én életem is olyan szimplának látszott, hogy hazajövök és akkor minden rendben lesz, de a camino varázsa gyorsan elmúlt én meg visszazökkentem a régi életbe mindkét esetben elég gyorsan. 12 után azért is láttam úgy jónak, hogy egy ideig a seggemen maradok, mert motivációmat elvesztettem az indulással kapcsolatban és sok zarándokkal találkoztam az északin, akiknek nem ez volt az első útjuk és látszott, hogy ők ide vissza fognak jönni még sokszor. ÉS ez nem minden esetben jó, mert többen az úttól várják a válaszokat, saját maguk nem képesek dönteni, álomvilágban ringatóznak a camino védőburka alatt. Ez így van nálam is, egy út szellemfejlődésben nagy dolog, kettő vagy több már függőség és problémahalmazok tenyészete. Igazából bele gondolva, hogy mit adhat az út még, erre nem tudnék válaszolni őszintén. Lehet, hogy semmit, csak további felhőkergetőzést és az idő húzását az élet igazán nagy döntései előtt. 2013-ban nekem az Erasmus lett volna a camino, de ott elbuktam, valami új küldetést kéne kitalálni. Ma olvastam Kobra blogját, ő biciklivel ment Santiago-ig 2012-ben, talán az lehetne egy nagyobb kaland. Hosszú távú terveim között szerepel itthonról gyalog, az eleje meg a vége megvan, csupán ausztria svájc franciaországot kéne átszelni. Persze ezt több részre lebontva. Nincs rá pénzem és hát ez jelenleg elmebetegségnek tűnik számomra. Aztán majd SJPDP-ba elérve újra lenyomni a frances-t, mert hát csak az igazi, legerősebb út.