Camino blognak indult, de énblog lett belőle

Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, a legutóbbi, északi utam során már elhatároztam, ha egyszer újraindulok, akkor a délről jövő ezüst úton fogok jönni Santiago de Compostellába. Akkor, 2012-ben, örömmel jöttem el Spanyolországból, tudtam, hogy egy darabig nem lesz "szükségem", késztetésem egy új camino megtételének. Azóta eltelt másfél év, maradhatnék a pozitivista oldalon, de hosszú távon egyik tervem sem sikerült, és a kezdeti örömök is később csalódássá változtak (ezt megdöbbentő így látnom). Pedig 13-ra milyen nagy terveim voltak. Végül október tájékán már kezdett körvonalazódni, hogy valamikor indulni kéne újra, valamerre. Nem biztos, hogy camino, lehet, hogy egy másik kontinensen munkát vállalni stb, lényeg, hogy kaland legyen és új embereket ismerjek meg. Aztán egy szép vasárnapi napon, azaz ma eldöntöttem, hogy a következő nagy vállalkozás az ezüst út megtétele lesz Sevillából Santiagóig és onnan tovább Finisterréig. Az ideális utazás tavasszal, vagy adott esetben ősszel lehetne, jelenlegi helyzetemben leghamarabb idén ősszel tudnék menni, vagy, 2015 tavaszán, amikor kevesebb esőre lehet számítani. A La Plata a leghosszabb spanyol zarándokútvonal, több, mint 1000km, és hát nem a legváltozatosabb, viszont a dél-spanyol kultúrától egészen az északi misztikus Galíciáig átszeli ezt a nagy országot. Előnyei, hogy kevesen vannak. Eddigi tapasztalataimból kiindulva, minél kevesebb ember zarándokol, annál kevesebb a hülye, annál közelebb kerülnek egymáshoz az útitársak és nyugisabb, elhagyatottabb helyeket lehet felfedezni. Ideális időpont lehetne a nyár, de már szinte itthon sem lehet még simán a napon sem állni július augusztusban nemhogy gyalogolni. Ezért inkább kevésbé meleg periódus lenne a jó. De, a nyár előnye a kevés meleg ruházat igénye, tehát olyan nagy hidegben sem kívánok botorkálni. Valahol egy jó középutat találni. A beszerzendő könyv a klasszikus Die Roten Wanderfuhrer, Cordula Rabe által írt piros camino könyv lesz, 2012-es kiadás, a santiagoi könyvesboltban pont megvehettem volna akkor, de nem akartam már olyan korán arra az útra készülni. Eddigi földrajzi ismereteim alapján a francia úthoz hasonló domborzati tulajdonságokkal rendelkezik, ha jól tudom csak egy sierrát kell megmászni, illetve a mesetára kell felkapaszkodni, én úgy számolom, hogy az út legalább 2/3-a sík. Ez lehet monoton, de akár elmélyülésre ideális lehet. Egy lényegi hátránya lehet, hogy tényleg kihalt lesz az egész és alig találkozok majd valakivel. Ez utóbbi motivált az északi úthoz, de tudtam, hogy egyre népszerűbb, és valóban elég sokan, de még nem tömegesen indultak el rajta. Nem volt az, hogy a látótávolságban mindig volt valaki előttem utánam. Itt viszont még olyanokkal is riogatnak, hogy akár 30-40km-en belül nincs albergue, de van! Ez az út is fejlődik, az északi út 2009-re és azóta rengeteget fejlődött, és biztos vagyok benne, hogy ezek a részek is már jól jelzettek és vannak kiépített menedékházak (interneten legalábbis ezt írják). Több gyönyörű várost érint az út, mint Salamancát, Zamorát, be lehet csatlakozni Astorgánál, vagy van egy külön út Ourensén át közvetlenül Santiagóba. Astorga azért lehet érdekes, mert egy gyönyörű város és csak átmentem rajta anno a camino egyik legmelegebb napján, illetve utána jön Foncebadon a vaskereszttel, ahol hátrahagyhatjuk magunkkal cipelt lelki terhünket. Aztán O Cebreiro, ahol szintén érdemes lenne megszállni, a maga misztikumával. Egyik fontos szabály camino indulása előtt. Tervezni nem szabad! Pláne nem szállást így hetekre, hónapokra előre. Mert nem tudod kivel mész az úton, előtte hol szállsz meg és milyen állapotban leszel éppen aznap. Az északi úton egy albergue-t néztem ki konkrétan ahol az útközben megszállnék, na azt kb reggel 10 körül hagytam el :) ennyit erről. 
Amint mondtam már ez a leghosszabb út, a piros könyv 36nappal számol benne, az északi 33 volt, azt ha jól emlékszem még sérüléssel is 31nap alatt nyomtam le. Bár, utána kéne nézzek :) A 23. etap után a 24. napon válik el az út Astorga felé. Ekkor már jó 3 hét eltelik az indulás óta, ekkorra már az ember megszokja a zarándoklétet, minden rutinszerűen megy az életében. Az nálam nagy talány egyelőre, hogy itt jobbra vagy balra menjek. Eddig ismeretlen szép tájakat nem szívesen hagynék ki, de a már ismerős Astorga, Foncebadon, Cruz de Ferro és Ponferrada korábban kihagyott lovagi vára is megér még egy misét. Ebben Cordula-ra fogok hagyatkozni, ha meggyőz a La Plata érdekességével akkor maradok rajta. A másik pedig, hogy ez délről jön, az északi és a frances legkésőbb Pedrouzo-nál, 20km-re Santiagotól összekapcsolódik és a tradicionális úton halad. Itt pedig egy új kalandos beérkezés álma kecsegtet. Ezt elképzelve nagyon jó lenne újra azokat az ismert spanyol járóköveket koptatni ismét. Az egész túra Finisterre Muxia-val 40-41 nap, a térkép nem egyértelmű. Erre ráraknék pár nap Santiago-i fiesztát, illetve Finisterre-i elmélkedést. Muxia engem annyira nem fogott meg, nekem valahogy hiányzik a hangulat onnan. Tehát egy jó 45nap dukálna! Az első caminón 48napot voltam, csodálatos volt, aztán 2012-ben ha jól emlékszem 38 vagy 39 nap volt. Legutóbb a végén már jöttem volna haza és vágytam az újra, a kecsegtető új életemre, szemben az egy évvel korábbi utazással, amikor nem akartam hazamenni, mert ilyen jó dolog még az életben nem történt velem. E sorok végére érve újra kételkedek. Többen mondták már, hogy ha az ember sokat megy camino-ra az előbb utóbb lerombolja az út nimbuszát a maga értelmezésében, kevésbé marad meg speciális emlékként, elkomercializálódnak az emlékek, és függővé válik. Olyan is volt aki egy év alatt 3 utat tett meg és elege lett belőle a végére. Ha kimész ott minden olyan egyszerűnek tűnik idővel, én életem is olyan szimplának látszott, hogy hazajövök és akkor minden rendben lesz, de a camino varázsa gyorsan elmúlt én meg visszazökkentem a régi életbe mindkét esetben elég gyorsan. 12 után azért is láttam úgy jónak, hogy egy ideig a seggemen maradok, mert motivációmat elvesztettem az indulással kapcsolatban és sok zarándokkal találkoztam az északin, akiknek nem ez volt az első útjuk és látszott, hogy ők ide vissza fognak jönni még sokszor. ÉS ez nem minden esetben jó, mert többen az úttól várják a válaszokat, saját maguk nem képesek dönteni, álomvilágban ringatóznak a camino védőburka alatt. Ez így van nálam is, egy út szellemfejlődésben nagy dolog, kettő vagy több már függőség és problémahalmazok tenyészete. Igazából bele gondolva, hogy mit adhat az út még, erre nem tudnék válaszolni őszintén. Lehet, hogy semmit, csak további felhőkergetőzést és az idő húzását az élet igazán nagy döntései előtt. 2013-ban nekem az Erasmus lett volna a camino, de ott elbuktam, valami új küldetést kéne kitalálni. Ma olvastam Kobra blogját, ő biciklivel ment Santiago-ig 2012-ben, talán az lehetne egy nagyobb kaland. Hosszú távú terveim között szerepel itthonról gyalog, az eleje meg a vége megvan, csupán ausztria svájc franciaországot kéne átszelni. Persze ezt több részre lebontva. Nincs rá pénzem és hát ez jelenleg elmebetegségnek tűnik számomra. Aztán majd SJPDP-ba elérve újra lenyomni a frances-t, mert hát csak az igazi, legerősebb út.

Visszaolvastam az előző, félévet áttekintő bejegyzést, hát elég szomorú érzés olvasni ezt, mert egy nagyon elkámpicsorodott blogírót láthatunk magunk előtt. Pont fél éve történt az előző eset, azóta voltak jobbak és rosszabb időszakok is. Nagyon nehéz folytatni a blogot egy ennyire őszinte vallomás után, mert trúnak lenni, a legbelső igazat, vagy igaznak vélt érzéseket nehéz kiönteni a világra, mert ezzel magunkon hagyunk támadási felületet. Aki ezt olvassa és még ismer is engem (az jó lenne, ha jelezné ;) ) az valszeg kikerekedett szemekkel olvassa, egy teljesen más embert lát maga előtt, vagy adott esetben jobban megért. Ezeket a bejegyzéseket elsősorban magamnak írom, nem is elsősorban az emlékezés miatt, mert ezek a történetek nem éppen felemelőek. 

Szóval, félév telt el az előző sztori óta és most nyitok egy újat. Ez talán kevésbé szánalmas, mint az előző, és nem is visz annyira mélyre, de azért nem kellemes eset. Az előző sztori januárban ért véget, vizsgaidőszak kellős közepén, nem is sikerült minden vizsgám, többek között emiatt, és eléggé low-on voltam. Jött a tavaszi félév, februárban szülinap, ami egész jó volt, egy csajjal "összejöttem", de végül nem lett belőle semmi, ez a csaj nevezzük D-nek, még visszatér. többek között azért, mert nem bíztam magamban és a szokásos balfaszságom miatt is, de ezen felül persze két ember kell mindenhez. Szóval ez lefolyt két hét alatt, aztán jött a nagy büdös semmi. de tényleg nem történt semmi, még csajozni sem volt kedvem, alkalmam, nihil közeli állapot, mint általában korábban, már megszoktam, úgyhogy különösebben nem vert földhöz. majd közeledett a nyár és a formám is javult, jó részegen összejöttem egy csajjal, de telszámcserén kívül nem történt sokminden. Nevezzük K1-nek, ő még visszatér a sztoriba. Ez az este kellett, kicsit feltöltött, még kapható vagyok stb. aztán történt, hogy két haverbnőm is ment ki amerikába dolgozni, az egyik 30x éves a másik 20, előző elég komoly állást kapott, utóbbi gyerektáboroztatós kalandot. Utóbbira elmentem, a csajjal barátnők D-vel, tudtam, hogy ő is jön, gondoltam akár lehet egy görbe este is. Végül bejött a képbe K2, aki egy hú minek tűnt vajon? inkább prédának, mint jónőnek :) hamar kiderült, hogy D-nek faszija van, ezután már nem is beszéltem vele, kétszínű módon. Szoval K2-vel kezdtem diskurálni, akiről kiderült, h egy idős velem, értelmes, van humora, tehát jó társaság volt az este folyamán. Szóval ment a csevely, kicsit furcsán reagált le egy két dolgot, de alapvetően nem volt problem. Amin meglepődtem, hogy átlátott a szitán egyből, nem lehetett nála bullshitelni, úgy látott, mintha ismerne, és egy-két dolog még magamról is azon az estén tudatosult bennem. Ezt azóta is köszönök. Főleg hibákat látott, de talán ez a helyzet miatt volt, mert világosan szemlélve én jobb vagyok azon a külső kinézeti skálán mint amilyen ő csajban. de ez csak fikció. sosem tudom meg mit gondolt. Aztán ahogy folyt az este, próbáltam kicsit nyomulni, amit nagyjából hagyott is, de nem próbáltam megcsókolni meg ilyenek, mert azért annyira nem jöttünk össze, de egy jó alapot talán leraktam. De, azért volt vészes mert én halálra izgultam magam, remegtem basszus, pedig még ittas is voltam, próbáltam leplezni, sötét is volt, de azért ez beteges egy kicsit. Na szóval azzal vált el, hogy majd akkor találkozunk ha havercsaj visszajön amcsiból, de egy fb cserét ledealeltünk. Aznap estére örültem azért, mert legalább nővel beszéltem, de nem vártam sokat, eléggé hárítós csajnak tűnt a lány. 2napra rá bejelöltem, írtam egy közepesen hosszú vicces üzit, amire kaptam egy 1soros választ, ami nálam már bőven elég a visszavonuláshoz. El is könyveltem, h akkor ez ennyi, nem kell erőltetni, de azért teltek a napok és néha eszembe jutott, h mi lenne ha. Aztán 4napra rámírt és cseteltünk egy jót, majd köv héten lebeszéltünk egy koncertet utána 1-2 hétre, tehát alakulgatott vmi. Próbáltam nem belelovallni magam a dologba, az előzőn tanulva. A csetelés alapján "adjá"-nak minősíthető volt a csaj, és úgy éreztem én is jó vagyok nála. Csak közben két dolog jött közbe. Egy, vizsgaidőszak, ami nálam a görcsösség szinonímája, nem éreztem formában magam, és kevéske önbizalmammal nem nagyon akartam randizni, vártam a megfelelő pillanatra. Kettő, amikor tuti jó voltam nála, akkor valahogy bizonytalan lettem, hogy kell ez nekem egyáltalán? Úgyhogy fatökű hülyegyerek énem győzött és ezzel azt értem el, hogy a lány nem várt és elkönyvelt havernak. Néha voltak utána fellángolások, de vagy rossz volt a helyzetkihasználás, vagy fasztudja. Telt az idő júni közepére már nagyban felhagytam racionális énemmel és elindultam a felhők közé. Tervezgettem, hogy majd mit csinálunk, merre megyünk stb. áááá, tudom, nagyon rossz, de ilyen vagyok. kialakítottam egy képet róla, és azt babusgattam, fejlesztettem a kis belső világomban. Ezt nagyon rossz leírni, de meg kell tenni. Szerelmes lettem bele... ezt magamnak sem vallom be szívesen mert annyira gáz, de megtörtént. Egyszer találkoztam vele, amikor megismertem, utána másfél hónapig csak egy oldalról készült képet láttam róla, élőben egyszer nem találkoztunk és én meg szerelmes lettem. Hogy is hívják ezt a típust? tudom, hogy ilyen vagyok és küzdök ellene, de az esetek látható többségében nem megy. Anyuci kicsi fia, aki szeretethiányos, álomvilágban él és egyedül van mint az ujjam. Próbálom megkeményíteni a szívem, de ez hosszú folyamat és még sokat kell tanulnom, főleg lányoktól, hogy elérjem azt a pontot amikor tudom kezelni az érzéseimet és nem visz el a képzelet, és a földön tudok ragadni. A másik oldal pedig, hogy pont a csajok teszik ezt a fiúkkal, hogy legyenek ridegek és keményszívűek, azaz gecik, mert ez kell nekik. Ezt ganxsta kurva jól megfogalmazta még anno. "A nők a szemeteket szeretik izgatja őket ha a pali kibaszik velük..."
szóval nekem kellett egy múzsa, akinek az elérése érdekében edzem magam, tanulok, dolgozok, fejlesztem a képességeimet, hogy majd elkápráztassam, egyedül, magam miatt elég kevéske vagyok. Ezt tettem az előző 1,5 hónapban, kergettem egy ábrándot, amikor az illető hölgyemény már rég túljutott azon, hogy az érdeklődésében benne legyek. Ez fáj, de remélem nem csináltam teljesen hülyét magamból. Időt szántam rá, volt, hogy nem tanultam, mert rajta járt az eszem, tegnap este is róla álmodtam, napközben szinte állandóan eszembe jut, ha üresjárat van. Kész, ez már orvosi eset :) De ma végre kimondta, hogy vége. A következő sorokban megpróbálom megfogalmazni, hogy én miért nem lépek ki ilyen esetekben, pedig számtalan alkalom volt, amikor tisztán érződött, hogy ez nem fog menni a túlsó fél részéről. 

Már egy éve tudom, hogy visszatérek, de nem volt sem időpontom, sem pontos elképzelés merről közelítem meg a zónát. Barcelonára gondoltam, azonban nagyon szoros a menetrend, ugyanis a Ryanair reggel 8:45-re van ott, a vonat elhúz 9kor, a délutáni pedig 13kor megy, az viszont csak 9re ér oda ami elég késő, tehát zarándokútlevelet nem kapok, szállást igen, de csak drágán 15euro körül, és még másnap intézhetem a composellát, mert anélkül nem kapok szállást másnap. Ha maradok Barcelonában, akkor kell szállást intézni, ami megdobja a költségeket. De ha repülővel akarnék menni, akkor semmi áron nem szállnék meg, főleg ha reggel ér oda a tetves repülő és még így sem tudok aznap lejutni Irúnba.
A másik megoldás a busz volt Barcelonába. Laza 30 óra, hajnal 5re van ott, 9 órási vonatot akár el is lehet érni. A buszos útnak kevés előnye van. Ha időbe lefoglalod akkor árban nem veri semmi más, szerintem még a stoppolásnál is olcsóbb, a poggyászba berakhatsz bármit, amit a repülőre nem engednek fel(feltéve ha nem adod fel útipoggyászként a repülőn), illetve gyönyörködhetsz a tájban. De, nincs sok infó róla, de a buszok késhetnek, forgalom, időjárás, műszaki hiba bármikor előfordulhat. Azonban úgy látom nagyjából a menetrendek tartják az időtávot, az érkezési időn hagynak rajta hibahatárt. Nagyon gondolkodtam a múlt héten a buszon, de valami motoszkált a fejemben. Ugyanis a magyar honlapon írják, hogy a busz indulási ideje késhet is, mivel nem Budapest a kiindulási pont, hanem Bukarest. Na mondom király. Elég sokat utazok hazánkban is, és látom milyen arcok mennek Románia felé olasz, német, osztrák, vagy éppen román rendszámú autókban. Akkor milyenek mennek a legolcsóbb eszközön a buszon? Fel is ugrott egy Madrid-Budapest táv, egy csinos magyar lány ment rajta, aki beszámolt élményeiről, a busz tele volt román khm cigányokkal, akik bűzlöttek, hangoskodtak, szóval igénytelenek voltak és nagyon fárasztóak egy ilyen hosszú út alatt. Aztán ott van a telekocsi. Egyszerű, gyors, barátokat szerezhetsz stb. Spanyolország felé nézegettem, de semmi, arra nem jár telekocsi. Franciaország már kicsit jobb ebből a szempontból. Két hete tettek fel egy párizsi utat, de kiderült, hogy 25ezer forint lenne a hozzájárulás az odaúton, amit nem kell mondanom rohadt sok. Ezért a pénzért elvisznek mikrobusszal, ami a lehető legkényelmetlenebb utazási forma, az autó, sőt még a távolsági buszok ülései is sokkal kényelmesebbek. Illetve majdnem kijön egy repülőút ára is belőle.
Tehát elvetettem a Barcelonába utazást repülővel, telekocsival, busszal egyaránt. Párizs esetében pedig elvetve a telekocsis megoldás. Milyen megoldás lehet még?
Ott van a repülő, mint a leggyorsabb megoldás. Az előző posztban megírtam tavalyi kalandjaimat a párizsi repülőúttal kapcsolatban. Másfél órás késés, esti megérkezés, a repülőtér másfél órára a várostól... Igaz, idén Budapestről indul, reggel, így akár leérhetnék kora estére Irúnba a zarándokszállásra. Amiért nem ezt a szinte legkézenfekvőbb módot választottam a következők. A fapados repülő mindig késik. Nyáron, nappali forgalomban nem ér be időre a transzferbusz sem, főleg ha alapból több, mint 1 óra az út Párizs egyik külvárosáig. Az utazás napján a TGV-n indulás időpontját meg lehet változtatni (korábban azért nem fogjuk, mivel csak aznap tudojuk meg késik a repcsi vagy nem), azonban ez kb 30 Euroba is kerülhet, másik az, hogy lehet nem is lesz hely, mivel nyár közepe, szabadságok stb. Mindenesetre azt elmondhatom, valamilyen úton módon lejuthatunk, de valszeg csak estére érnénk oda, az meg nem ideális útlevél és szállás szempontjából. Persze optimális esetben mindent elérünk és nem késik semmi, de ha elkésünk valamit az elronthatja az odautazás varázsát. Lehetőség lehet ekkor egy hostelben egy ágy foglalása, 10% folgalót kifizetjük (ez kb 3 Euro), aztán ha mégsem szállunk meg nem bukunk sokat. Ha valaki repülővel megy, és ha már Párizsban van, maradjon egy napot egy hostelban, nézzen egy kis várost. Ha spórolósobbak vagyunk akkor egyből le kell menni Irúnba, (ha lekéssük a TGV-t akkor már nem rakhatjuk át a jegyet). Most nézem, elvileg fél 1körül ér Párizsba a repülő, na azzal már nem nagyon érünk el semmit, max a fél 6os vonatot, ami fél 12-re, éjszaka van lent. Ez is simán megoldható. Hendaye-ből át kell gyalogolni Irúnba, és a magánalbergue-be be kell csekkolni, amiben 24 órás recepció van. Ez elég kalandos és fárasztó is. Nálam a repülő kilőve emiatt is, meg utazol egy fél napot Párizsig, majd tovább és másnap reggel hullaként indulsz a Caminón.
Telekocsi nem játszik, drága, nincs kínálat. Ott van még a busz. 25000 Ft-ért kínálnak odaútra jegyet, amivel a repülő simán felveszi a versenyt, sőt ha jó időpontban foglalunk (nem kell ehhez hónapokkal előtte foglalni, sőt akkor még drágább) még olcsóbban is megússzuk. Azonban van az Eurolines-nál egy minimál áras ajánlat, amit csak néha dob fel, és most speciel Július 18-ára ajánl 9900 Ft-ért Párizsba buszjegyet. Gyorsan utánaszámoltam, rákerestem neten a részletekre és szinte el volt döntve a kérdés. Ez a buszjárat a Barcelonaival ellentétben Budapestről indul, azonban Bécsben át kell szállni a Pozsonyból érkezőre, mert a mi buszunk Londoba megy és nem érinti Párizst. Szóval talán Pozsonyból nem fognak csőstül a cigányok ömleni a buszra, mint Romanescuk esetében. Amúgy sem hallottam, hogy a szlovákiai romák olyan mobilisak lennének, mint balkáni társaik. Ez egy jó választásnak tűnik, "csak" 22 óra a menetidő, jó időpontban van az indulás-érkezés.(15:10-13:10). A buszút árából meg lehet spórolni a hostel árát Párizsban. Ahol az hinnénk el vannak eresztve szálláshellyel, igen hotelből van dögivel, hostel viszont kevesebb van, a Montparnasse pályaudvar környéke meg szinte siralmas, ezért a Montmartre-on foglaltam a Montclaire Hostelben egy ágyat, 6fős szobában. Érdemes megnézni a véleményeket a szállásokról, és az alapján választani kinek mi a megfelelő. Általánosságban megfigyelhető, hogy külön kulcsos szekrények nincsenek, viszont van egy külön zárható szoba a táskáknak, azonban azt nem arra találták ki, hogy állandóan kivegyünk és betegyünk valamit a táskánkban. Jó odafigyelni arra, hogy egyáltalán és főleg ne az első nap könnyítse meg valaki a táskánkat, vagy éppen a pénztárcánk súlyát.   Én egy szatyrot fogok kivenni egy váltás ruhával, tisztálkodó szerekkel, aztán reggel amikor megyek el, felveszem a táskát és visszarakom a szatyrot. Visszatérve az érkezésre, kora délután érek Párizsba, elvileg ha minden jól alakul lesz fél napom megnézni pár nevezetességet. Fontos a kiválasztáskor az is, hogy a recepció mikor van nyitva, hány órától lehet becsekkolni, ill. ha van reggeli az hány órától van. A metró közelsége is lényeges. Általában a Montmartre-on vannak a hostelek, ami a Gare du Nord közelében van, a Montparnasse pályaudvart is elérhető negyed óra metrózással. Az első vonat reggel 6:20-kor indul Hendaye-be, ami délnyugat-Franciaországban van, a spanyol határ mellett. Eddig megy közvetlenül a TGV. Ezt csak akkor érjük el, ha közel lakunk a Montparnasse pályaudvarhoz, ha taxizunk, ha valamilyen korai busszal odajutunk. A metró 5:30tól jár, azonban nem szeretnék még 5:45kor is ott szobrozni a metrómegállóban mert nem jött a metró. Tehát metróval nagyon neccesen lehet elérni a korai vonatot, sok stresszel, és még a korai kelés sem a legkézenfekvőbb. Meg ott van a technika csodája, amivel szűk 6 óra alatt odaérünk. Ezért azt mondom, jobb a 8:20-as vonat (most nézem sok esetben nincs is 6órási vonat), ez általában a legolcsóbb, és ezzel is leérünk 2 órára, tehát egy fél napunk még így is marad. Meg lehet reggelizni is előtte a szálláson. Igaz, nekem fél 8tól van reggelim, majd megpróbálom a recepecióssal megdumálni, bepakolok pár croissant aztán húzok a vonathoz. Ha meg nem sikerül, akkor várok 7:20-ig hátha valamit kiraknak addig, aztán indulok, mert a hosteltől még 10-15 perc a metró, onnan 15-20perc a pályaudvar, és marad 20perc felszállni a vonatra. Miután leérkezünk Hendayebe, egyszerű dolgunk van. Kijövünk a pályaudvar kapuján és jobbra fordulunk majd követjük a főutat, ami átvezet a határfolyón, majd Irúnba érünk, ahol az egyik fő utca keresztezi az addigi utcánkat, azon jobbra fordulunk, addig megyünk amíg át nem érünk a síneken, majd egyből befordulunk jobbra a sínek melletti utcába, azon egyenesen haladva a második utcán balra térünk és az utca elején bal oldalt lesz a zarándokszállás, ami donativós (adomány gyűjtős), beregisztráljuk magunkat az útra, kiváltjuk az igazolványt és elfoglalunk egy ágyat. A szállások címe mindenhol megvan adva, egyszerűen meg lehet találni a google maps-en. A street view működik az előző esetben. Hendayetól az Irúni szállásig már a StreetView-el bejártam a kis szakaszt :) Ha minden jól megy 3-4 között becsekkolok (elvileg 4től lehet). aztán marad idő várost nézni. Estére majd veszek vmi kaját a boltban, a zarándokmenüt majd ha már valóban fáradt leszek, ill. ha nem lesz bolt - fogom igénybe venni.

Szóval ez lesz az én kis utam a Norte kezdetéig. Persze bárhonnan el lehet kezdeni, nekem már a Népliget buszállomáson elkezdődik az út. A terveim szerint Santiago de Compostella-ba, olyan augusztus 20-a körül fogok megérkezni. Ott maradok min 2 éjszakát, majd tovább megyek Finisterre vagy Muxia irányába az óceán felé. Tavaly Finisterre felé mentem, idén talán Muxia-t tűzöm ki célul. A két város irányába két napig azonos az ösvény, majd a harmadik nap válik el az út. Muxiáig 3 nap. Ott még nem tudom 1 vagy 2 éjszakát maradok, idő függvénye. Majd onnan még 1 nap Finisterréig. Finisterre 2 éjszakát megér, a két különböző tengerpartól megnézni a naplementét csodás élmény. Majd vissza busszal Santiagoba, onnan pedig Madridba, majd haza valószínűleg repülővel. Santiago és Madrid, vagy Barcelona között van rendszeres repülőjárat, ha az ember figyelmes lehet találni pár ezer forintért utat, a busz 45 Euro körül volt tavaly. Santiago de Composteláig 31 napot szánok az útra. Tavaly volt olyan nap, hogy 44km-t tettem meg, de volt 8km-es etap is. Változó, függ a társaságtól és a lábunk állapotától is. Volt két nap, amikor összesen 20km-t tettem meg, sikerült regenerálódni, majd utána levő két napban 40-40 km-t mentem és így értem be Santiagoba. Egyébként aki volt már tudja, az utolsó 100 km már nagyon zsúfolt, nem is bántam, hogy egy nappal korábban értem be. Jut eszembe tavaly Leonban két éjszakát töltöttem "pihenő" gyanánt. Akartam volna egy nagyot bulizni. Burgosban a municipal szállásán voltam, és ott összeverődött egy nagyobb, fiatalokból álló brigád, akik elmentek bulizni éjszaka és másnap jókat hallottam a spanyol szórakozási lehetőségekről. Ezért eldöntöttem, hogy a következő nagyvárosban, Leonban maradok egyet partizni, itt van 0-24-ig nyitva tartó albergue is, ideálisnak tűnt. Hétfő estére értem oda, két sráccal haverkodtam össze, elmentünk egy pár helyre, de elég szellősen voltak az emberek, azonban sikerült berúgni, lányokkal kevésbé sikerült megismerkedni. Ebből kiindulva idén is simán elképzelem magamról, hogy mondjuk Bilbaoban maradok még egy estét és bulizok egyet és majd az úton pótolom be a lemaradt kilométereket. Olyan 38-40 napot tervezek kint lenni, napi 25-30 eurós költéssel. Az északi út vége felé, ahol már kevesebb nyaraló van, azokon a részeken olcsóbb lesz az élet, és az esetleges túlköltéseket majd vissza tudom kompenzálni. 30 eurónál többet semmiképp sem költhetek naponta. Olyan jó 300 ezer forintom van az útra, és még haza is kell jönni. Tavaly ennél többet költöttem, idén jobban be kell osztanom. Az északi út szállásairól majd később. 

Ezt a listát folyamatosan fogom bővíteni. Viszonylag egyszerű dolgom van, mivel a cuccok nagy részét már tavaly megvettem. 

Kezdjük a legfontosabbal. Az úton a mi motorunk a lábunk, és nagyon vigyázni kell rá, óvni a sérülésektől, a mi lábunkra legjobban illeszkedő cipőt vagy bakancsot érdemes beszerezni. Tavaly egy félmagasszárú bakanccsal vágtam neki, idén túracipővel fogok rajthoz állni. Egy HanWag trekking cipőt vettem, ami egy fokkal profibb, mint a tavalyi Adidas bakancsom. Nekem sajnos 48-as a lábam, ezért nem nagyon van választék... A túraboltokban főként hegymászó bakancsokat árulnak, a caminóra pedig puhább gyaloglócipők, vagy rugalmas bakancsok kellenek. Ezeket főleg nagyobb sportboltokban találhatunk, Intersport, Decathlon stb, de a kisebb túraboltoknak nagyobb a kínálata, azonban főként profi, nem a caminóra való cuccokat árulnak. Az áron nem szabad spórolni, mert ha nagyon mellényúlunk vehetünk kint új cipőt. A lényeg, hogy ne mozogjon a lábunk benne, de ne is érjen a lábujjunk a cipő orrához, mert a gyaloglás közben meg fog nyúlni, vizesedhet, és izmosodik is a lábfejünk. Semmiképpen se vegyen senki vastag pamut zoknikat, hanem más anyagú, jól szellőző, "vízhólyag elleni" zoknikat vegyünk, ami vékony, de mégis tartja a lábat. Ezek a decathlonban megtalálhatóak többfajta árkategóriában. A túraboltok kínálatát nem próbáltam. A decathlonos zoknikkal voltam tavaly, kétfélét vittem, kicsit elhasználódnak, de nem hiszem hogy a háromezer forintnál drágább zokni is bírná a szappannal, kézzel mosást és a nagy igénybevételt. A hátizsákról rengeteg infót találni, az előbb említett boltban nagy választék van, ráadásul fele árban kapjuk meg azt, amit a túraboltban. És nekünk nem kell hogy a Himaláját is kibírja a zsák, bőven elég a 15ezer forintos, ma is olyan mint újkorában. A legfontosabb, hogy illeszkedjen a hátunkra, a vállpántot lehessen állítani és a csípőnknél legyen az alsó rögzítés. Én elég magas vagyok, nekem egy nagyon picit kisebb a hátizsákom a kelleténél, de ezért nem nem vettem külön 50literest, hogy jó legyen rám. Van egy 40Literes zsákom. Minden zsákot meg lehet pakolni, a 40literesbe a tapasztalatok alapján belefér minden, ami kell egy hónap gyalogláshoz. Három váltás ruha kell, nyáron elég a vékonyabb ruhák. 
Állandó téma a bothasználat. Valaki nem szereti, mások pedig azt mondják nélkülük nem menne sehová. Én azt mondom aki nem használ botot (de már próbálta) az nem is tudja hogy kell használni, mert rengeteg terhet levesz a hátunkról a bothasználat. Ezek általában már próbáltak bottal menni, de nem tudták intuitívan megtanulni. Két botot kell venni, egy bot az nagyon felemás testtartást eredményez, nem egészséges. Ajánlják a nordic walking botokat, ezek relatív drágák, és tudni kell melyik hossz a nekünk megfelelő, a síelők talán könyebb helyzetben vannak ilyenkor. Én tavaly vettem az Auchan-ban 1 pár túrabotot 3000Ft-ért, azóta is megvan, semmi baja, nem omlik össze a teleszkóp, kicsit csattog a rugó, de lejtőn és emelkedőn is be tudom állítani a kívánt botmagasságot. És nordic walking-ozok vele, annyi különbséggel hogy más a bot fogása. 
A negyedik legfontosabb az vackod, az ágyad, azaz a hálózsákod. Ezen kívül ott vannak az egészségügyi és ruházati dolgok, de ezeket csak el tudja mindenki dönteni számára mi a megfelelő. Az, hogy egész Spanyolország éghajlata forró és száraz, az bullshit! A Camino Francés a szárazföld belsejében megy, de észak-spanyolországban, illetve a magas tengerszint feletti magasságú, felső-Mezetán. Nyári éjszakákon is kell a 10 fok körüli komfortérzetű hálózsák, mert igencsak le tud hűlni az idő. Tavasszal meg ősszel a 10 fok alatti erősen ajánlott, ekkor simán lehet hó a magasabb szakaszokon. A ruházatban is kell lennie egy vékony, de meleg polár pulóvernek, vagy szélfogó pulcsi-dzsekinek. Sokan vettek melegebb ruhát útközben tavaly. Persze a meleg napok sűrűbben előfordulnak, tehát rövidnadrágot viszünk az alap. A hálózsáknál lényeges még a súlya, mivel kiteheti a hátizsák súlyának több mint 10%-át is. Mindenki vegyen 1kg-nál könnyebb hálózsákot, még ha az drágább is. 30napig fogunk benne aludni,nem mindegy milyet veszünk. A Decathlon áraival nehéz ismét versenyre kelni. Azonban Auchan, Aldi, lidl szezonálisan szokott kempingcuccokat árulni. Tavaly úgy gondoltam kurva meleg lesz, ezért nem kell meleg hálózsák, meg amúgy is a súlycsökkentés volt a fő szempont. Vettem három-négyezerért egy két napocskás komfortfokozatú hálózsákot. A mezetán kezdtem el benne fázni. A 3. nap a cipzár elromlott, az út végén ott is hagytam egy albergueben. Idén ismét az Auchan-ban vettem egy zsákot, 800g és 10fok körül van a komfortzónája. Ez már 9900Ft-ot kóstált, de jóval minőségibb, mint a korábbi, és sikerült 1kg alatt maradnom. 
Lényeges megemlítenem, hogy kulacsot, főleg fém kulacsot ne vigyen senki. Simán lehet kint venni 0,75, vagy 1literes palackokat és azokat kényelmesen meg lehet tölteni a forrásoknál. A fém kulacs nehéz, és sosem szárad ki az alja, nekem bepenészedett a 40.nap környékére tavaly. Itthon sem tudtam kiszárítani és még kitakarítai sem, úgyhogy anyám kidobta. Erősen gondolkodok egy műanyag szopócsöves megoldáson :) Előnye, hogy nem kell megállni, kicipzározni, letekerni a kulacsot, palackot, hanem bármikor ráharapunk a csőre és jön az agua. Palackra tekerhető változat tűnik a legjobbnak, ha meg nincs akkor infúziós zacskó szerű tasakba tölthető a víz. Hátránya, hogy hamar felmelegszik, viszont könnyű, és akkor iszunk amikor akarunk. Emlékszem gyakran vacilláltam, hogy igyak-e, mert meg kell állni és megállni sokszor nehezebb mint mozgásban maradni a caminón. Mindenki kifejleszti a saját technikáját arra, hogyan vegye elő a kulacsot és igyon menet közben. 

Nálam mindig az első és legnehezebb, azonban a legélvezetesebb rész az oda jutás megtervezése. Amíg nincs meg a jegyem addig nem is szoktam tervezni, készülni a Caminóra, így történt most is.
Tavaly Párizsba repültem Ryanair-el, majd onnan vonattal SJPDP-ba, és a második nap reggelén már másztam is fel a Pireneusokon. Akkor a gépem este érkezett Beauvais-ra, ami másfél óra buszozásra van Párizstól. Szállást nem foglaltam az előzetes tapasztalatok és spórolás miatt. Ha Párizsba mentek és egy éjszakát ott töltötök két lehetőség van. Az egyik, hogy érjetek a pályaudvarra zárás előtt, ez olyan 11 óra. Ha van érvényes jegyetek másnapra, akkor bent lehet aludni, valszeg egy padon, de még mindig kényelmesebb, mint az utcán lófrálni. Én is a pu-t akartam betámadni, azonban bezavart egy jó másfél órás késés, aztán még a buszra is várni kellett. Így olyan éjfél körül értem a Monparnasse-ra. Egyébként úgy gondoltam, egyesek javaslatára, hogy majd találok olcsón szállást, mert tele van hotelekkel, hostelekkel a környék. Hát ez nem egészen így van. Szóval kijöttem a Gare Montparnasse megállóból baromi éhesen, az első pizza feliratú tábla vettem az irányt, ami olyan jó 300m-re volt. Megvettem a kaját, elvitelre :) Olyan 15 perc elteltével már kezdett gyanússá válni, hogy itt mégsem lesz olyan könnyű ágyba bújni, mint azt előre gondoltam. Bő háromnegyed óra után inkább megálltam és megettem a vacsorát,  kezdett kihűlni, meg nem árt kipróbálni a köztéri padok komfortfokozatát sem. Talán az Ibis hotelben volt szabad hely, olyan 100euro fölött, a kis szállók mind tele voltak, meglátták a hátizsákot a kajával egyből húzták vissza a függönyt. Szép lassan kezdtem elfáradni és eldöntöttem, hogy visszamegyek a pályaudvarhoz hátha bejutok, ha meg nem akkor ott van még az Ibis... Megyek vissza azon az úton ahol vettem a kaját és láss csodát, megpillantottam egy kétcsillagos lepukkant hotelt a sarkon, az út túloldalán mentem el 2,5 órával azelőtt, full éhesen nem vettem észre mert csak a finom gyros falatokon járt az eszem. Bemegyek Franck mosolyogva néz rám a recepción túlról. Igazi ótvar hotel, a kilincs használatát is meg lehet tanulni egy az asztalra kiállított mintán. (ugyanis ámerikai vót). Kérdem mennyi? Ő 70! Á, mondom az sok, de tudtam, és ő is tudta hogy az ibisnek a fele. Nézem az órámat, mondom 7:20kor megy a vonatom, mondja, hogy mivel lassan 3 óra odaadja 50ért, oké. Amúgy rendes volt, felájnlotta hogy felhív (persze ez alap), meg ha mégsem megyek el korán reggeli lent lesz, a korábbi bunkón elutasítókhoz képest egy úriember volt. Szoba korrekt, utcára néz, ágy viszonylag új, fürdő jól felszerelt. Kimostam a cuccaimat és lefeküdtem aludni 3 körül. Erre hallom vki jön a lépcsőházban, nevetgélés, egy férfi és egy női hang. Természetesen lezavartak egy éjszakai menetet, sajnos ilyenkor nem tud az ember nem figyelni, egész korrekt produkció volt. Reggel fél 7körül kelés gyors összepakolás, aztán go a szemközti pályaudvarra. Vettem vóna egy jó szenyát, de csak édes croissant-ok voltak, inkább megkerestem a vonatomat, úgy emlékszem, mintha egy pár percbe beletellt volna de viszonylag hamar megtaláltam, majd a kocsit is. Leültem a sajátomnak vélt helyre és vártam a száguldást. Jöttek az emberek, majd kiderült ez nem az én helyem (am 2-2 ülés egymás felé fordítva volt, tehát jobb is), hanem egy csinos, illatozó "french brunette" mellé szólt a jegyem. Az út viszonylag nyugisan telt mert ő a heverjaival máshol volt, így egyedül terpeszkedtem. A célállomás Bayonne volt, ahonnan egy alsóbb rendű vonalon közelíthető meg Saint Jean Pied de Port. Volt cca. 3 órám a csatlakozásig. Google Earth-ön megnéztem magamnak a várost, ami felülről elbűvölő, az óceánparton van, egy folyó torkolatánál, középkori városmag stb. Később kiderült ez alsó-baszkföld fővárosa. Szóval lementem a partra, ami elég messze lenne gyalog, így a helyi járattal egy euróért leszambáztam. Ahol volt minden, amit eddig a francia Atlanti-óceáni tengerpartokról tudtam. Német világháborús bunker, parti promenád, végtelen látómező, homokos part, szörfösök, és szeles, nedves időjárás. Volt egy Meki is, gondoltam az önmegtartóztatás előtt még jól bekajálok sajtburgerből. Nyugaton ha kis pénze van az embernek a gyorskaja a legjobb választás, valamivel jobb a minőségük, mint az itthoni társainkak. Ezután visszamentem a pályaudvarhoz és felszálltam a vonatomra, ami másfél órán keresztül kanyargott felfelé. Aludtam is egy jót, így kipihenve érkeztem meg 5 óra környékén a kisvárosba, és nekivágtam a zarándokirodának, ahol kiváltom a zarándokútlevelet (Compostela), és adnak valamilyen szállást. Nagyon kedvesen beregisztráltak, és 8 euróért ajánlottak a rue de Espagne-on följebb egy kis albergue-t, reggelivel. Ez nagyon jó ár, ekkor kicsit sokalltam, de később egyes helyeken dupla ennyit kellett fizetni. A nap további része unalmasan telt, lévén egyedül voltam és nem ismertem senkit, talán egy kicsit magányosan, de ez az állapot a második napon végleg elmúlt. Az első éjszaka mindig kemény, kevesen tudnak csak jót aludni az indulás előtt, én is kb 3 órát aludhattam. Horkolás, éjjel mászkálás, és a saját gondolatok kavalkádja miatt. Reggel hatalmas ködfelhőbe burkolózott a város, hideg is volt. Ilyenkor az útikönyvek azt ajánlják menjünk a főúton. Egy alkalmi guide elmondta mindenkinek nehogy a főúton menjünk, maradjunk a történelmi úton, fent szikrázó napsütés van. Ezt nehezen hittem el, de olyan 50m szintkülönbség megtétele után már egész jó idő volt, és hamar kisütött a nap is, a ködpára pedig ott maradt Saint Jean szintjén. 
A tavalyi odaútról ennyit.

Sziasztok A.Dalton vagyok. Ha akarnám, mondhatnám azt magamról, hogy tapasztalt blogger vagyok, mivel 2 blogot is indítottam, azonban csak az egyik aktív jelenleg is (igaz ritkán kap új bejegyzést), viszont lassan 3 éve indítottam és sikerült pár jó kalandot megélnem általa, illetve van egy kis törzsmag közönsége. Ez a U2blog amit itt érhetsz el: U2010BLOG

Ezt a blogot annak apropóján írom, hogy idén (2012) nyarán nekivágok a Camino Del Norte-nak, a Santiago de Compostella felé vezető zarándokút észak-spanyolországi ágának, ami közel olyan hosszú, mint az egyre népszerűbb Camino Francés - itthon simán csak Camino-nak hívják - amin tavaly gyalogoltam, az idei utamat viszont jóval kevesebben járják, a terep változatossága miatt nehezebb is, és a szállások száma is kevesebb. Az útról bővebben majd később. 
Miért is hoztam létre ezt a blogot? Nem azért, hogy ne aggódjanak az otthoniak, nem veszek el, hanem hogy az első indulók megtudják, mire figyeljenek oda és mit adhat egy ilyen út a zarándoknak. Az ismerőseim közül valószínűleg senki nem fog tudni erről a blogról, aki meg rájön a szerző kilétére, az pedig a helyén tudja kezelni a dolgot. A másik ok a szervezhetőség, én speciel szeretem megtervezni a következő napi etapot, nagyjából tudni akarom a következő albergue lehetőségeit, hogy ne 30km után érjenek meglepetések, így kiküszöbőlhetőek a nem várt kényelmetlen helyzetek nagy része. Tavaly Santiago-ban a francia út végén volt még közel 2 hetem a repülőm indulásáig. Már a zarándoklat közben is vonzott az Északi út misztikussága, és a legtöbben akik jártak már arra csupa kalandos történetet meséltek. A Francés zarándok autópályára hasonlító rohanása sokakat visszavetett a spirituális út keresésében. Ez a Nortén kevésbé érezhető, mivel naponta 20 zarándoknál több hely nincs az aktuális albergue-ben. Sőt napközben sem biztos, hogy találkozol akár egy árva lélekkel is (a tengerparti részekre ez nem igaz). Tehát a gondolat már ott, tavaly nyáron megfogant a fejemben, meg is vettem Santiago-ban a Cordula Rabe híres piros útikönyvének Camino de Norte-ra írt változatát német nyelven. Utóbbi azért lényeges mert egy büdös szót nem tudok németül. Tehát amikor megvettem a könyvet komolyan gondolkodtam azon, hogy még a maradék egy hétben a Finsterre és Muxia után belevágok a Norte egy szakaszába. Néztem a buszmenetrendeket, vonatot, végül egy holland apóka meggyőzött, hogy miért nem választom a Primitivót, az egy kicsivel több, mint egy hétig tart és így nem kell félbeszakítanom a hosszú északi utat. Amúgy a Camino Primitivo a Norte egyik mellékága, elég nehéz hegyvidéki területen érkezik Melide-be, ahol csatlakozik a zarándokok tömegét szállító Francés-ba. Idén az egyik nagy kérdés lesz, hogy lemenjek-e a Primitivon, vagy folytassam a tengerparton az utamat tovább, ami majd Pedrouzo-nál, 20km-re Santiagotól csatlakozik bele a főútba. Eredeti tervem az utóbbi, de az úton bármi megtörténhet és ha a helyzet úgy adja akkor megyek a Primitívón még egyszer. A másik célom az úttal kapcsolatban, hogy a tavaly az úton megismert "szerelmem" (elmúlt) számára írt üzenetet felkutassam a 16. km kő környékén. Írtam neki egy kis üzenetet még tavaly, kíváncsi vagyok mennyire bírta ki az eső áztató munkáját az utóbbi egy évben. Egyébként olvasta ő is, nagyon örült neki és összejött a találka az adott helyen az adott időpontban. 
Szóval a múlt héten elkezdtem fordítani a német könyvet a Google Translator segítségével és meglepően jól haladok, és még értelmes szövegeket is sikerült lefordítani. Egyébként magát az út leírását nem fordítom le (rengeteg idő lenne), hanem a szakaszok legfontosabb tudnivalóit (szakasz, tájkép, jegyzetek) és az alberguekhez vezető leírást, valamint azok tulajdonságait. Ezen kívül még a látnivalókat és azok történetét jellemzését fordítom le (amelyek a sárga keretes részben vannak). Az alberguek infói nagyon is fontosak, mert az interneten elég hiányosak az adatok, sokszor csak cím van megadva hozzájuk, az odavezető út pedig nincs. Persze a legtöbb esetben simán odavezetnek a nyilak, de jó ha van az embernek egy mankója, ill. a tudat, hogy bármikor kisegítheti önmagát. A tervem napi egy szakasz lefordítása, ez a jobb napokon másfél a kevésbé jobb napokon 0 szakaszt jelent. Mai penzum az ötödik szakasz, Zenarruza - Gernika szakasz fordítása. Piszkosul élvezem, szinte átélem a szakaszt ezzel a munkával, látom magam előtt az Iglesia-k képeit. Ez amúgy nem fog elvenni semmit majd az ottani élvezetből, hiszen ennyi látnivalót nem fog az ember megjegyezni, sőt egy idő után a sok templomtól az ember megcsömörlik, ez saját tapasztalat, és csak az igazán nagy dolgok fogják lenyűgözni, vagy éppen valamilyen teljesen más tapasztalás.