Camino blognak indult, de énblog lett belőle

Nálam mindig az első és legnehezebb, azonban a legélvezetesebb rész az oda jutás megtervezése. Amíg nincs meg a jegyem addig nem is szoktam tervezni, készülni a Caminóra, így történt most is.
Tavaly Párizsba repültem Ryanair-el, majd onnan vonattal SJPDP-ba, és a második nap reggelén már másztam is fel a Pireneusokon. Akkor a gépem este érkezett Beauvais-ra, ami másfél óra buszozásra van Párizstól. Szállást nem foglaltam az előzetes tapasztalatok és spórolás miatt. Ha Párizsba mentek és egy éjszakát ott töltötök két lehetőség van. Az egyik, hogy érjetek a pályaudvarra zárás előtt, ez olyan 11 óra. Ha van érvényes jegyetek másnapra, akkor bent lehet aludni, valszeg egy padon, de még mindig kényelmesebb, mint az utcán lófrálni. Én is a pu-t akartam betámadni, azonban bezavart egy jó másfél órás késés, aztán még a buszra is várni kellett. Így olyan éjfél körül értem a Monparnasse-ra. Egyébként úgy gondoltam, egyesek javaslatára, hogy majd találok olcsón szállást, mert tele van hotelekkel, hostelekkel a környék. Hát ez nem egészen így van. Szóval kijöttem a Gare Montparnasse megállóból baromi éhesen, az első pizza feliratú tábla vettem az irányt, ami olyan jó 300m-re volt. Megvettem a kaját, elvitelre :) Olyan 15 perc elteltével már kezdett gyanússá válni, hogy itt mégsem lesz olyan könnyű ágyba bújni, mint azt előre gondoltam. Bő háromnegyed óra után inkább megálltam és megettem a vacsorát,  kezdett kihűlni, meg nem árt kipróbálni a köztéri padok komfortfokozatát sem. Talán az Ibis hotelben volt szabad hely, olyan 100euro fölött, a kis szállók mind tele voltak, meglátták a hátizsákot a kajával egyből húzták vissza a függönyt. Szép lassan kezdtem elfáradni és eldöntöttem, hogy visszamegyek a pályaudvarhoz hátha bejutok, ha meg nem akkor ott van még az Ibis... Megyek vissza azon az úton ahol vettem a kaját és láss csodát, megpillantottam egy kétcsillagos lepukkant hotelt a sarkon, az út túloldalán mentem el 2,5 órával azelőtt, full éhesen nem vettem észre mert csak a finom gyros falatokon járt az eszem. Bemegyek Franck mosolyogva néz rám a recepción túlról. Igazi ótvar hotel, a kilincs használatát is meg lehet tanulni egy az asztalra kiállított mintán. (ugyanis ámerikai vót). Kérdem mennyi? Ő 70! Á, mondom az sok, de tudtam, és ő is tudta hogy az ibisnek a fele. Nézem az órámat, mondom 7:20kor megy a vonatom, mondja, hogy mivel lassan 3 óra odaadja 50ért, oké. Amúgy rendes volt, felájnlotta hogy felhív (persze ez alap), meg ha mégsem megyek el korán reggeli lent lesz, a korábbi bunkón elutasítókhoz képest egy úriember volt. Szoba korrekt, utcára néz, ágy viszonylag új, fürdő jól felszerelt. Kimostam a cuccaimat és lefeküdtem aludni 3 körül. Erre hallom vki jön a lépcsőházban, nevetgélés, egy férfi és egy női hang. Természetesen lezavartak egy éjszakai menetet, sajnos ilyenkor nem tud az ember nem figyelni, egész korrekt produkció volt. Reggel fél 7körül kelés gyors összepakolás, aztán go a szemközti pályaudvarra. Vettem vóna egy jó szenyát, de csak édes croissant-ok voltak, inkább megkerestem a vonatomat, úgy emlékszem, mintha egy pár percbe beletellt volna de viszonylag hamar megtaláltam, majd a kocsit is. Leültem a sajátomnak vélt helyre és vártam a száguldást. Jöttek az emberek, majd kiderült ez nem az én helyem (am 2-2 ülés egymás felé fordítva volt, tehát jobb is), hanem egy csinos, illatozó "french brunette" mellé szólt a jegyem. Az út viszonylag nyugisan telt mert ő a heverjaival máshol volt, így egyedül terpeszkedtem. A célállomás Bayonne volt, ahonnan egy alsóbb rendű vonalon közelíthető meg Saint Jean Pied de Port. Volt cca. 3 órám a csatlakozásig. Google Earth-ön megnéztem magamnak a várost, ami felülről elbűvölő, az óceánparton van, egy folyó torkolatánál, középkori városmag stb. Később kiderült ez alsó-baszkföld fővárosa. Szóval lementem a partra, ami elég messze lenne gyalog, így a helyi járattal egy euróért leszambáztam. Ahol volt minden, amit eddig a francia Atlanti-óceáni tengerpartokról tudtam. Német világháborús bunker, parti promenád, végtelen látómező, homokos part, szörfösök, és szeles, nedves időjárás. Volt egy Meki is, gondoltam az önmegtartóztatás előtt még jól bekajálok sajtburgerből. Nyugaton ha kis pénze van az embernek a gyorskaja a legjobb választás, valamivel jobb a minőségük, mint az itthoni társainkak. Ezután visszamentem a pályaudvarhoz és felszálltam a vonatomra, ami másfél órán keresztül kanyargott felfelé. Aludtam is egy jót, így kipihenve érkeztem meg 5 óra környékén a kisvárosba, és nekivágtam a zarándokirodának, ahol kiváltom a zarándokútlevelet (Compostela), és adnak valamilyen szállást. Nagyon kedvesen beregisztráltak, és 8 euróért ajánlottak a rue de Espagne-on följebb egy kis albergue-t, reggelivel. Ez nagyon jó ár, ekkor kicsit sokalltam, de később egyes helyeken dupla ennyit kellett fizetni. A nap további része unalmasan telt, lévén egyedül voltam és nem ismertem senkit, talán egy kicsit magányosan, de ez az állapot a második napon végleg elmúlt. Az első éjszaka mindig kemény, kevesen tudnak csak jót aludni az indulás előtt, én is kb 3 órát aludhattam. Horkolás, éjjel mászkálás, és a saját gondolatok kavalkádja miatt. Reggel hatalmas ködfelhőbe burkolózott a város, hideg is volt. Ilyenkor az útikönyvek azt ajánlják menjünk a főúton. Egy alkalmi guide elmondta mindenkinek nehogy a főúton menjünk, maradjunk a történelmi úton, fent szikrázó napsütés van. Ezt nehezen hittem el, de olyan 50m szintkülönbség megtétele után már egész jó idő volt, és hamar kisütött a nap is, a ködpára pedig ott maradt Saint Jean szintjén. 
A tavalyi odaútról ennyit.